A minap megkeresett egy kedves ismerősöm szakdolgozója, hogy játékosítás témában kutat, körképet mutatva arról, hogy Magyarországon mi is a helyzet a gamification terén. Utólag is köszönöm, hogy volt lehetőségem részt venni a kutatásban, mint interjúalany, nagyon jó beszélgetés volt és lehetőség is arra, hogy átgondoljam, mit tudok és mit gondolok én a játékosításról.

Elsőként le kell szögeznem, hogy a fogalommal, akár gamification, akár a magyarított “játékosítás” verzióval nagyjából 1,5 éve találkoztam először. Igen. Halvány fogalmam sem volt róla, hogy létezik ez a fogalom. Kérdezhetnétek meglepetten, sőt én is kérdeztem magamtól így visszatekintve:

Haver, hogy a francba nem ismerted a fogalmat?! Furcsának is tűnik, lévén videojátékokkal foglalkozom, mégsem tudtam semmit róla.

Szakmai gyakorlati helyemen ültettek le és világosítottak fel - nem a méhecskékről és a virágokról -, hogy létező és élő fogalom. Elég, ha a játékokra gondolok. És itt volt a kutya elásva.

Több mint 5 éve érzem igazán aktív játékosnak magam. Évek óta mozgok egy olyan közegben, olyan virtuális világokban, melyek arra hivatottak, hogy a lehető legjobb és legimmerzívebb (elmerülést biztosító) játékélményt teremtsék meg a játékosaik számára. És nem ismertem a gamification fogalmát. Úgy vagyok vele, hogy a mai napig nem merném biztosra megmondani, mit is jelent.

Amikor definiálnom kellett a gamificationt az interjú során, így egyből ehhez a felülethez nyúltam.

Játékmechanikák átültetése a valóságba. Egy olyan tevékenység önmagában élvezetessé tétele, amit nem szoktak élvezni az emberek.

Mert valljuk be, ha leülsz bármilyen videojáték elé akár egyedül, akár többed magaddal, nem azért teszed, mert kell, hanem mert szeretnél játszani vele. Na… ha egyetemen egy beadandót kell írnod, nem biztos, hogy ugyanolyan lelkesedéssel ülsz le a géped elé. Bár az utóbbi időben, amikor rájöttem, hogy a saját kutatási / érdeklődési területemet kreatívan lehet ötvözni a munkám során létrehozandó publikációkkal, ez azért ad némi pluszt a napjaimhoz. :) Magyarán mit csináltam? Játékosítottam a tevékenységem.

Sokan a mai napig nem is tudják, létezik ilyen fogalom. Úgy élik le az életüket, hogy mondjuk játékosították a munkafolyamataikat, de senki nem mondta meg nekik, hogy te most éppen gamificationt alkalmazol. A másik oldal, ahol annyira kezd trendivé válni a játékosítás, maga a fogalom, mint olyan, hogy bármit el lehet vele adni. De tényleg, bármit.

Pedig nem lehet mindent játékosítani. Nem mindenhol van befogadó közege, még akkor sem, ha a vezetés mondjuk szeretné ezt a csodaszert használni saját cége problémáinak megoldására. Mert túl nagy a munkahelyi fluktuáció, nem elégedettek a szervezet tagjai, nem eléggé motiváltak. Esik a teljesítményük. Csökken a frissdiplomás / pályakezdő munkaerő beáramlása. Növelni kellene a szervezeti célok melletti elköteleződést.

A játékosított értékelőrendszer a szervezeteken belül nagyon jó húzóerő lehet, ha hagynak időt és teret annak, hogy a játékosítás kifejtse jótékony hatását.

Kicsit olyan ez, mint amikor a laikus elmegy a pszichológushoz és várja, hogy a terápia vagy tanácsadás során a pszichológus egyszer csak előhúzza a varázspálcáját, rákoppintson a  fejére és az ülés végén nagyobb önértékeléssel, optimista világszemlélettel, 120% flowban, depresszió- és szorongásmentesen távozzon. Nem így működik.

Természetesen minden, amit írok személyes vélemény, de gyakorlati helyeimen és gyakorlati egyetemi óráimon tapasztaltakra támaszkodva úgy tűnik, a magyar szervezeti élet egy nagyobb szelete még nincs felkészülve a játékosításra.

Nincs felkészülve a türelemmel arra, hogy hagyja a gamificationt bevett szokássá válni a cégen belül.

Pedig nem azonnal ható gyógyszer. Vagy ha azonnal is hat, folyamatosan ápolni, fejleszteni kell, különben elhal. Veszít újszerűségéből. Persze van a másik véglet, ahol van olyan szervezeti kultúra, ami nyitott az új dolgok, irányok kipróbálására, sőt ők maguk tesztelik és fejlesztik ezeket a gamifikált rendszereket, amiket a hagyományosabb berendezkedésű cégek csak irigykedve vagy kíváncsian figyelnek.

A játékosítás másik nagy területe az oktatás. Rengeteg tanár blog, cikk jelent meg, ezer és egy módszerről olvashatunk a témában. És láthatjuk is őket a gyakorlatban megvalósulni, méghozzá egyre hatékonyabban. A vicces, az egészben, hogy sokan szintén nem hallottak a gamificationről, holott azt csinálják, csak nem tudatosította bennük senki, hogy figyelj, amit csinálsz, az játékosítás.

Szerintem ebből az irányból kellene a szervezeteknek is közelíteniük. Nem tudni róla, de intuitíven ráérezni, mire van igény a gyerekek - cég esetén a dolgozók részéről - és úgy próbálkozni bármi újszerűvel. Így kapunk egy nagyon egyedi megoldást, ami az adott szervezet vagy oktatásban az adott tanár és osztályainak sajátja lesz, tényleg az adott környezetben tökéletesen fog illeszkedni és működni, hiszen arra találták ki, semmint fogunk egy kézhez kapott csomagot és próbáljuk bepaszírozni olyan keretek közé, ahova nem illeszkedik.

Izgalmas lenne, ha a cégek vezetői nem drága, “Hogyan játékosítsuk X nap alatt a cégünket” workshopok helyett beülnének egy-egy innovatív megoldásokat használó tanár órájára és látnák, hányféle módon és eszközzel lehet játékosítani. Hiszen a játékosítás egyik fontos eleme a kreativitás és a felxibilitás, legalábbis szerintem. Nincs két egyforma tanár, osztály, cégvezető és szervezet, így nem is lehet azt mondani, hogy ami A-nak működött, az B-nél ugyanolyan beválást mutat majd.

Végezetül… érdekes kérdésként merült fel bennem, hogyha ennyire népszerűvé és trendivé kezd válni, ha valamit játékosítunk a munka világában, meg úgy egyébként is: Mi lesz akkor, ha mindent játékosítottunk? Mindenki 0-24-ben flowban lesz? Remélem, hogy arra a szintre sosem fogunk eljutni, hogy túltoljuk a gamificationt. Kicsit olyan lenne, mint a LEGO Movie-ban a főcímdal: “Minden szupi-szuper!”, aztán kiderülne, hogy amit élveznünk kellene, azt igazából csak mímeljük.

Szóval csak okosan a játékkal és a játékosítással. Legyünk kreatívak és a készen kapható ötletek kényelmessége helyett merjünk kísérletezni.