Pixelben (L)élek

Nemrég részt vettem a “Sport és e-sport” konferencián, melyet a Nemzeti Versenysport Szövetség és az Esportmilla közösen szervezett.

A konferencia egy gyönyörű hotelben volt a Deáktól nem messze. A nap eseményeinek összefoglalását kronológiai sorrendben itt el is tudjátok olvasni. A konferencia tematikája lényegében arról szólt, hogy az e-sport és a sport kapcsolódási pontjait mutassák be különböző tudományterületekről, szakmai háttérrel rendelkező előadók, s különösen örültem neki, hogy az esemény nem arról szólt, hogy az e-sportért lobbizó résztvevők a sport oldalt próbálják vért verejtékezve meggyőzni arról, hogy az e-sport is sport és nem csak “gyerekek játszadoznak számítógépen”. Jó volt látni mindkét oldal nyitottságát és kapcsolódási pontok keresésére tett lépéseket.

Ami a legjobban tetszett az eseményen, hogy nagyon sok megközelítést hallhattunk, a színtisztán üzleti oldaltól elkezdve a politikai, sportolói, sportszervező, kompetenciafejlesztő oldalon át. És persze a pszichológia is megjelent, melyet az én feladatom volt képviselni az eseményen.

Az előadásom “Amit a pszichológia tud az e-sportról” címet kapta, és nem árulok zsákbamacskát, mint ahogy a konferencián sem tettem. Arról beszéltem, hogy meglehetősen szegényes a felhozatal, amit tudunk konkrétan pszichológiai oldalról az e-sportolókról. Valami oknál fogva nem foglalkozik senki azzal, hogy mi van ezekkel a játékosokkal.

És ez nem csak a pszichológia, mint tudomány oldaláról látható, hanem általánosságban is elmondható. Csupán az e-sportról szóló hírek töredéke az, amely arra irányítja a figyelmünket, hogy egyébként ezek a játékosok, akár profi vagy fél-profi versenyzőről beszélünk, milyen kihívásokkal küzdenek meg, hogyan kell életük minden pillanatát kontrollálni, hogy a munka-tanulmányok-társas kapcsolatok ápolása mellett jusson arra is idejük, hogy önmagukat fejlesztve folyamatosan haladjanak előre a ranglétrán, csúcsteljesítményt nyújtsanak tétmérkőzéseken.

Emlékszem, hogy a hallgatóság felkapta a fejét, amikor elkezdtem mutogatni nekik az eladási listákat, az e-sport exponenciálisan növekvő gazdasági mutatóit, a játékosok és a nézők számának változását. Majd közöltem, hogy ez mind szép és jó, hogy arról beszélünk, mekkora üzlet van az e-sportban. Mert fontos és kell is beszélni róla, hogy egyáltalán nem elhanyagolható piaci szegmens, főleg azon szervezetek / cégek számára, akik pont amiatt szenvednek, hogy nem tudják megszólítani a fiatalokat saját termékeikkel. Viszont elfelejtkezünk arról, hogy mindehhez a játékosok is kellenek. És nem mindegy, hogy ezek a játékosok milyen mentális és fizikai állapotban vannak. Kaptam pár elkerekedett tekintetet, illetve a teremben ülő e-sportolók szaporán bólogattak.

Szóval, mi a helyzet az e-sportolókkal? Egy mai magyar átlagos e-sport versenyző - itt most elsősorban nem azokra a játékosokra gondolok, akik külföldi csapatban, profi ligákban játszanak -, hanem akik a hazai színtéren profi-félprofi minőségben versenyeznek, ugyanolyan nehézségekkel kell, hogy megküzdjenek, mint egy feltörekvő, bármely más tradicionális sportág sportolója. Az e-sport nem nyújt nekik fix megélhetőséget, így mindenki vagy munka vagy tanulmányai mellett űzi a versenyszerű videojátékot, s még figyelnie is kell közben arra, hogy ne égjen ki a játékban és ne hanyagolja el környezetét. Ez egyrészt segít persze, hogy megtanulja az ember menedzselni az életét, de ha minden pillanatot be kell osztanod, főleg, ha tényleg e-sport karriert szeretnél befutni, akkor ez hosszútávon idegőrlő lehet és a legjobbakat is felemésztheti.

Emellett persze ott vannak mind: a játékos oldaláról saját magával szemben támasztott követelményei, a csapat céljai és elvárásai, az igények és feltételek a e-sport szervezettől, a szponzoroktól, a versenyek szervezőitől és nem utolsó sorban a rajongóktól, akik megnézik, ahogy játszol.

Sokak számára ijesztő lehet a hirtelen jött hírnév is, míg mások magától értetődő módon elmerülnek és szó szerint sütkéreznek benne. Vagy éppenséggel negatívan hat a bálványozás a személyiségük fejlődésére és olyan egyéniséggé válnak, akivel egy idő után senki nem óhajt együtt dolgozni.

Ott van a stressz, akár a meccsekre való készülésen, akár a mérkőzések előtt. Van aki már hetekkel előtt spanolja magát egy versenyre, míg mások érdektelenek az egész megmérettetéssel szemben. Van, akinek könnyen sikerül a feszültséggel megküzdenie. Ebben nagyban segíthet az, ha van korábbi sportolói tapasztalata a játékosnak, ahol már átélte, milyen egy nagyobb közönség elé kiállni, akik minden mozdulatot árgus szemekkel figyelik. Akik minden elhibázott vagy sikeresen véghezvitt mozdulatsort kommentálnak, elemeznek, minősítenek.

És persze ott van hogyan kezeljük egyénileg és csapatban a győzelmet és a vereséget. A győzelem felemelő érzése, mely boostolhat a csillagokig, vagy éppen hidegen hagy, csak kipipálod, hogy ez is megvolt. A vereség, amely után napokig, vagy akár hetekig azon rágódsz, mit kellett volna máshogy csinálnod? A társak hibáztatása, vagy éppen a teljes letargia és törölköző bedobása.

És csak párat említettem, mik lehetnek azok a területek, amelyekkel egy játékosnak meg kell küzdenie. Ahhoz, hogy e-sportolóként a pályán maradj és a karriered szépen haladjon, minden energiát és erőt bele kell adni, viszont fontos lenne, hogy legyen a játékosok körül egy állandó support csapat is (van, ahol ez már megvalósult), hogy ezen plusz nehézségek leküzdésében segíthesse őket. És akkor talán a hazai e-sport helyzete ilyen oldalról is fejlődésnek indulna.