Két hete volt alkalmam kipróbálni a Nioh nevű játékot Queens of Game társaimmal, Rkával és Developer Pixie-vel. Láthattátok, hogy mennyit nevettünk és szenvedtünk együtt, amikor egy legegyszerűbb nem-játékos karakter is taccsra tett bennünket.
Én azóta sem jöttem le a szerről, ha szabad így fogalmaznom, és közben felfedeztem néhány olyan érdekességet magamban is a játék során, melyeket nem gondoltam volna. Ilyen például az, hogy hogyan tanít meg minket egy játék a türelemre, vagy éppen az alázatra.
Mert mit is tud a Nioh? Rengetegen hasonlítják a Dark Souls / Bloodborne szériához, utóbbival még nem volt szerencsém játszani, de a Dark Souls világ életemben kísértett, amióta aktívan is videojátékokkal foglalkozom. Miért is szeret és élvez (?!) több ezer, vagy akár több millió játékos is egy olyan játékot, amelyben konkrétan ha ránézel egy kiálló szögre az is kiszúrja a szemed? Miért tekintünk bizonyos mértékű tisztelettel azokra a játékosokra, akik páncél és mindennemű felszerelés nélkül, csukott szemmel, fejen állva, hátrakötött kézzel az orrukkal vezetve viszik végig az ilyen játékokat?
Mondhatnánk, hogy fogalmunk sincs, főleg azért, mert sokakat egyáltalán nem vonz maga a játék világa. Vagy egyszerűen az első bossnál a delikvens bedobja a törölközőt (nem a kontrollerrel a tévét), hogy áh, én ehhez kevés vagyok. Én is ez a játékos voltam. Minden alkalommal, amikor hallottam a Dark Soulsról ismerősök között, vagy pusztán csak láttam egy képet, elkapott a lelkesedés, hogy kipróbáljam. A 2. és a 3. résznek adtam is egy esélyt. A 2.-nak többet is. Az első bossokig is alig jutottam el. Ennek ellenére óráim vannak a játékban. Természetesen produkáltam a tüneteket is, amiket illik: artikulálatlan üvöltés, a fejlesztők felmenőinek érzékletes és részletekbe menő szidása, csapkodás. Aztán azt mondtam magamnak, hogy nem vagyok elég az ilyen játékokhoz. Ha valaki ilyesmivel játszik, amit egyszerűen lehetetlen megcsinálni, annak nincs ki mind a 4 kereke. És ekkor jött a Nioh.
Újra elkapott a lelkesedés, és kipróbáltam a demo verzióját még a megjelenés előtt, mondván, hátha ezzel aztán fogok tudni játszani, nem úgy, mint a középkori atmoszférájú rokonaival. Tévedtem, csúfosan. A Queens of Game-es streamünk végül feltette nálam a pontot az i-re, és nem csak a pontot, de meg is világosodtam. Hogy miért is szeret ennyi játékos ilyen 'hardcore'-nak mondott játékokkal játszani.
A Nioh esetében itt van a remek háttérsztori, amely elsőre idegennek tetszhet, de rettentően sok valós történelmi személyre és eseményre utal a játék, amelyeket ha felfedez a játékos, egy pluszt adhat magához az atmoszférához, melyet a játék megteremt. A játékmenet dinamikus, bonyolult és rétegelt (vannak olyan funkciók, melyeket a mai napig nem igazán értek, mikor és hogy kellene használnom). A látvány lélegzetelállító, és mondhatjuk, hogy eh... PS exkluzív, ha PC-re is kijött volna, 10x szebb lenne. Meglehet. Ennek ellenére, aki elköteleződött e játék mellett, a játék a kinézettel, a teljesen egyénire szabható harcmodorral és egy epikus alapsztorival jutalmazza a benne szenvedőket. Mert félreértés ne essék, a játék veszettül nehéz. Ha türelmetlen vagy. Magam főként MMORPG-s hátterével, ahol a játék a pozitív feedbacket teljesen más ütemben és mennyiségben adagolja, a Nioh zsarnoknak tűnik. Csak a tökéletes munkát jutalmazza. Vagy valamit 100%-an megcsináltál, vagy nem csináltad meg.
Ez a jelenség főként a bossfightoknál figyelhető meg, vagy az olyan elit moboknál, amikor először találkozol velük. De a legegyszerűbbnek és legártalmatlanabbnak tűnő ellenfelek (pl. magukat vonszolni is alig tudó zombiszerű karakterek) is tudnak meglepetést okozni, ha alábecsülöd őket.
Maradjunk a bossoknál és beszéljünk egy kicsit a tanulási görbéről. Arról a tanulási görbéről, amely miatt a legnehezebb és a legkielégítőbb is egyben a Nioh és a hozzá hasonló harcore játékok (itt nem műfajra értem, pl. a Bloody trapland is veszettül nehéz, mégsem Action RPG). Herman Ebbinghaus 1885-ben jegyezte le a jelenséget, hogy a tanulási folyamatunk, amíg elsajátítunk egy új képességet, vagy éppen memorizálunk valamit, nem egyenes vonalú fejlődési útvonalat ír le, hanem vannak benne hullámhegyek és hullámvölgyek, esetenként platók, amikor a tanulási folyamat egy szintre áll be.
Az első igazi bossfightom során éreztem, hogyan is változik a játékstílusom percek... aztán órák alatt, ahogy gyakorolok. Hiszen a tanulási folyamathoz idő és megfelelő mennyiségű tapasztalat kell. Ez a játék pedig pontosan erre tanít, úgy, hogy közben élvezed is, hogy szenvedsz (ez aztán az ellentmondás). A Nioh esetében addig nem lesz feloldozás, míg nem sikerül teljesíteni a küldetés utolsó pontját, magyarán legyakni az ellent.
A tanulási görbém valahogy így alakult:
- Áhá... már majdnem megvolt, nem is olyan nehéz.
- Hmm, ez valami új moveset, ilyet eddig nem csinált... Tuti ez a phase 2, ezt eddig még nem láttam.
- Bugos a játék, ez meg akar ölni... ezt nem lehet megcsinálni. (feszültségi szint 90%, nyomokban dühkitörés)
- Nem érdekel már semmi, akkor is megölöm. És utálom ezt a játékot!
- Igen, ez ismerős, csak türelem... Türelem... Türelem...
A tanulási görbét minden alkalommal végig kellett járni. Hiszen minden ellenfél sajátos mozgás-mintázattal rendelkezik. Valamelyiket könnyebb kiismerni, másoknál több órát is eltölthetsz, hogy aztán dühösen abbahagyd a 3. ponton és másnap reggel elsőre sikerüljön, mert a feszültségi szinted annyira felment, hogy nem hogy türelmed, de a koncentrációra szánható energiáid is elfogytak.
Viszont az a pillanat, amikor végre sikerül bevinni az utolsó csapást és megjelenik a képernyőn a 'Mission completed', annál dicsőbb élmény nem nagyon van. Mert tudod, hogy megharcoltál érte.
Szóval a Nioh-t azoknak ajánlom, akik már rutinosak a 'nehéz' játékokban, vagy akik szeretnének a türelmükön fejleszteni. Mert ugyan neki lehet állni úgy is, hogy menő ez a játék és azért játszunk vele, de az lesz az igazi sikerélmény, amikor magadat is egy kicsit legyőzöd, hogy kétszer olyan türelmesen és megfontoltan haladhass tovább.
Kíváncsi lennék, közületek ki játszik a Nioh-val vagy más, 'hardcore'-nak mondott játékkal? Mik a tapasztalataitok? :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
